„A mellékelt jegyzékekből is látszik, hogy a TPT dolgozói milyen sokféle tevékenységgel foglalkoztak az elmúlt 30 évben. E felsorolt tanulmányok Kapcsolat által jelzett csatornákon keresztül megkérhetők, megszerezhetők.”


Asztalos László

Egy vasárnap
körfényképei
Lezárva: 2010. május 1.
(C) Asztalos László

 

Ez a könyv kizárólag a képzelet szüleménye.
Bármilyen természetes személlyel való
hasonlósága - kizárólag a véletlen műve
lehet.

 

Fülszöveg
 

Jó pár éve már, hogy Feszty-körkép előtt sétálgatva, átfutott az agyamon: vajon mi lenne, ha a körkép túloldalán azt láthatnánk: miképpen szemléltek ezen környék éppen megszállt békés földművelői minket, a dicső módon bevonuló magyarokat?! Ha egyszerre lenne a két körképünk: az egyiken, a mai színes képen, láthatnánk, ahogy mi, büszke magyarok tekintünk magunkra. A másik, a külső, esetleg fekete-fehér, a kontúrokat élesen kiugrasztó, fényképen pedig szembesülhetnénk azzal, ahogyan mások vélekedtek és ítéltek rólunk?!

Azóta kedélyesen ücsörgök epikuroszi inter-mundiumomban, s pipámat, szivaromat forgatva, próbálom megérteni – mit tagadjam, egyre kevesebb sikerrel és önbizalommal - a körülöttem sertepertélő, az időnként rendszert, máskor magasztos elveket, s néha akár még tiszta inget is váltó, embertársaimat. A világunkat már régóta csak egy ilyenfajta ”kettős körfényképezéssel” tudom csodálni. Érdekel, hogy miért, s mi játszódik le egy-egy személyiség legbensőbb énjében. Izgat, hogy egy-egy hús-vér személyiség miért pont úgy próbálja megfogalmazni a ”holt biztos tutiját” , majd azt milyen kisded - legtöbbször tényleg annyira gyermeteg - „játékokkal” próbálja meg „eladni”. Egész rövid egymásra figyelés után feltárul: hogyan keressük valamennyien a sokszor oly’ kétségbeesett kapcsolódásunkat másokhoz, a külvilághoz; sőt, némely’ gyengébb pillanatunkban, bizony már bárkihez, aki legalább egy kicsit is hajlandó végre odafigyelni ránk. S elnéző megértéssel szeretem feltérképezni: miért és milyen trükkökkel próbáljuk meg a mindig „egyedül álló”, de „ soha meg nem értett”, az elismerésért és szeretetért könyörgő „Ego”-nkat összekapcsolni a mások, általuk persze legalább olyan szupernek tartott „Ego”-jával. Mert a célunk mindig azonos: valamiféle olyan együttes „belső”, óvó és védő „háló” kialakítására vágyakozunk, amelyikben’ velünk örülnek, sőt tombolnak és ünnepelnek, ha egyszer végre nekünk is sikerül valami …. S velünk búsulnak, mellénk állnak, vigasztalnak és erősítenek, ha úgy érezzük:„ezt már nem lehet tovább bírni…”

Az igazán meglepő világ tehát akkor tárul fel, ha szembe merünk nézni: vajon hogyan ítélik meg mi kis emberi játszmáinkat a körülöttünk tébláboló „külső” megfigyelők?! Akiknek szintén megvan a saját élettörténetük, a személyiségük és a saját szuper-Ego-juk. Néha egyszerűen hihetetlennek tartjuk: ami nekünk, itt, a „hálónkon belül”, annyira egyértelmű és világos volt, azt hogyan ítélhetik meg a kívülállók ennyire másképp’, sőt, „kimondottan értetlenül” ?! Máskor pedig megszeppenve kell belátnunk: ami nekünk „olyan borzasztóan bonyolult ügynek ” tűnt, azt a léha külvilágbeliek, egyetlen vállrántással és pillanatok alatt lesöprik az asztalról. „S elképzelhető – horgad fel bennünk ilyenkor a félelmet keltő gyanú - , hogy még a saját ügyeinkben sem mi látjuk jól, vagy a „legeslegjobban” a dolgokat?!”.

Ha képesek vagyunk „kettősen” nézni a mi kis magyar világunk elmúlt évszázadát, akkor mindjárt több értelmet és emberséget rejtő, érdekesebb, s talán kissé derűsebb is lesz az életünk. Nem mondom, s nem is merném leírni, hogy ettől jobb lesz. Rádöbbenhetünk azonban, hogy minden reakciónkban és (elő)ítéletünkben, a még oly’ nemes gesztusainkban és a pokolra juttató aljas cselekedeteinkben egyaránt, mindig egy-egy teljes, hús-vér, ember rejtőzik, s persze lepleződik le, áldva, vagy sújtva a múltjának minden rezzenésével. Meglepve ismerhetjük fel: a másik, a bennünk már csak a megpillantásakor is annyira dühöt és ellenérzést keltő „szemétláda” avagy „őrült bolond”, mondatai és cselekedetei mögött is ott rejtőzik egy-egy, talán még neki sem tudatosult, esemény, hangulat, vagy akár csak a valamikori illat, vagy egy rebbenés, egy csengő-bongó hang. Ha pedig megértjük a körülöttünk lévők mozgatórugóit, rögtön, s legtöbbször észrevétlenül, közelebb is kerülünk egymáshoz. S akkor már nem is lesz annyira félelmetes ez az egész körülöttünk kavargó katyvasz.

„Lépegetünk”, „játszogatunk egymással” - de hát végül is ez maga az „Élet” A mi életünk. Ami akárhogy’ is van, a legtöbbünk számára mégis csak egyszeri, csodálatos ajándék. Ezért hívom minden olvasómat egy új és izgalmas szellemi kalandozásra: kezdje és élvezze a „kettős körfényképezés” fénytöréseit, s csodálja meg a saját „szép új világának” - valószínűleg kizárólag őneki így - felsejlő új és vibráló fényeit, színeit.


Háttéroldal
 

Végre itt van a rendszerváltásunk könyve. Kicsit savanyú, elég keserű, néha nagyon is nevetséges – de a miénk. Ezt a könyvet csak annak kell elolvasnia, aki az elmúlt ötven évben itt élt, vagy ebben az ellentmondásoktól és kérdésektől gyötört kis országban akar még élni, mondjuk, még vagy egy pár évtizedet. Az elsőkönyves szerző sajátos technikával, az általa megélt „kettős kör-fényképezéssel” és az epikuroszi kívül állásával elemzi „ezt az egész körülöttünk fortyogó nagy katyvaszt”. Három fiatal mérnők, s családjaik, sorsának összefonódásán keresztül tárulnak fel mindazok a görcsök, amelyek látatlanul, de a mindennapi döntéseinket folyamatosan átható módon, itt rejtőznek bennünk. A Horthy- és a Rákosi-rendszer, Kádár János és rezsimje, a holokauszt és a budai Vár ostroma, a kitelepítések és az Oleg Kosevoj-intézet, a forradalom és ellenforradalom vízválasztója, majd rendszerváltás, s az ő kormányai, „Antalltól a „Viktorig” – s mindezek valamennyiünk által hallott mondatai, megtett és elszenvedett fordulatai. Ki az igazi magyar, s ki az igazi nemzetáruló? Igaza volt-e Grósz elvtársnak, avagy tévedett? A mi „belső” mozgatórugóink, s azoknak a „külviláguk” általi értékelése és félreértése – ugyanúgy kavarognak , ahogy’ azt minden egyes nap megéltük, s ma is átéljük. (Sőt, előre látható: mi magyarok még jó ideig keringeni fogunk a magunk alkotta démoni köreinkben.) A megszólalóra mindig oly jellemző mondataink, a kisded emberi játékaink és játszmáink, a magunknak mindig megmagyarázott átveréseink és árulásaink, illetve az „átveretéseink”, az „elárultatásaink” ugyanúgy ismerősek lesznek, mint a megértés, az elnézés, a megbocsátás esetei. Rádöbbenhetünk: „jé, ez velem is megtörtént; vagy legalábbis megtörténhetett volna…”

Kiadónk garantálja: ezen könyvecske olvasói biztosan másképp’ fogják látni világunkat, mint előtte. ( S mi más a művészet feladata?!) Különös mosollyal, megértőbb és sokkalta elnézőbb, derűsebb tekintettel vizslatják majd a körülöttük lévők „emberi színjátékait”. S valószínűleg másképp” is fognak élni, viselkedni, talán szeretni és gyűlölni is. Mert ők már azt is tudni fogják, amit mások még nem is sejtenek: mostantól őket is másképp’ nézik, legalábbis ott, ahol még tisztelik a magyar nyelv gazdagságát, megújuló képességét. S az is garantálható: ezen könyv olvasóinak a közeljövőben lesz elég meditálni és vitázni valójuk; mindenki mással, de leginkább: saját magukkal.


Ugrás a lap tetejére